Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Miután szállodákból és kastélyokból már eleget szereztek, a kormány a konferenciaturizmus támogatásával a programokat és a vendégkört is garantálja a haveroknak.
Pár éve a kormány is lelkesen fogott hozzá, hogy állami pénzből vadonatúj konferencia-központ épüljön fel. Az új centrum tervezési munkáira másfél milliárd forintot már ki is fizettek, csakhogy a tervet váratlanul lefújták. A döntés hátterében a kormányzati stratégiaváltás áll – tudta meg a HVG.
A megvalósításban közreműködő egyik forrás elmondta: a kormányban jobbnak látták, ha inkább szétaprózzák a terület támogatására fordítható pénzeket. Az állami támogatásból így több, nemrég szállodatulajdonossá vált kormányközeli üzletember is részesülhet.
Ma elsősorban a Hungarian Convention Bureau foglalkozik a konferenciaturizmus népszerűsítésével, koordinálásával. A kis létszámmal működő iroda vezetői között a HVG információi szerint Orbán Ráhel ismeretségi köréhez tartozók, köztük volt osztálytársak is ülnek.
Szakmai konferenciák helyszíneként újabban a fóti Károlyi-kastély és környezete is egyre gyakrabban merül fel. A gyermektelenített gyerekvárost Budapest és a repülőtér közelsége miatt is kiváló helyszínnek tartják kormánykörökben arra, hogy vendégházként és konferencia-központként működjön.
Részletek az e heti HVG-ben.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.