Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A gyerekek kátyúzhatnak, kilátókat, hidakat festhetnek internetezés helyett.
A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Nyuduvizig) és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BFNP), valamint a Szabadics a Gyermekekért Alapítvány szervezésében középiskolások részvételével másodszor szerveznek építőtábort a Kis-Balatonnál, ahol környezetvédelmi, vízügyi ismereteket is szerezhetnek a diákok – mondta el a program szerdai, zalavári sajtótájékoztatóján a helyszínül szolgáló zalaszabari Holnapocska Tábor alapítója.
Szabadics Zoltán felidézte, hogy tavaly azzal a szándékkal élesztették újjá az egykori építőtáborok hagyományát, hogy megmutassák a gyerekeknek, nemcsak a közösségi médiával lehet eltölteni a szabadidőt, hanem értékteremtő munkával is. A tavaly két turnusban közel 30 diák részvételével tartott építőtábor jó tapasztalatai alapján folytatják a programot idén augusztusban, ezúttal 30 gyereknek lehetőséget adva a nyolcnapos turnusban.
Gaál Róbert, a Nyuduvizig igazgatója azt mondta: valóban értékteremtő munkát végeztek a középiskolások, és hasonló tevékenységre lesz lehetőségük idén is. Kavicsos utak kátyúzásában, faszerkezetű kilátók, hidak karbantartásában, festésében vettek részt lelkesen, hiszen olyan területekre is eljuthattak, amelyek egyébként a látogatók elől el vannak zárva.
Puskás Zoltán, a BFNP igazgatója hozzátette, hogy tavaly a Diás-szigeten lévő Fekete István-emlékház és a Matula-kunyhó környezetének rendbetételével foglalkoztak. Idén a kápolnapusztai bivalyrezervátum területén tevékenykednek majd a diákok, a több mint 300 egyedből álló állatállomány otthonában a tanösvényt gondozzák, illetve a fából készült eszközöket, csiszolják és festik.
Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója úgy vélekedett, hogy rendkívül fontos a gyerekekkel megismertetni a szakmákat, a kétkezi munkát, ezekkel a tapasztalatokkal ugyanis utat is mutathatnak a jövő generációjának. Hozzáfűzte, hogy a táborban idén zalaegerszegi középiskolások vesznek részt, a létszám már gyakorlatilag be is telt.
Kovács Tamás, a Szabadics Zrt. vezérigazgatója, a Szabadics a Gyermekekért Alapítvány egyik alapítója megjegyezte, hogy a cégük számára mindig a leglátványosabbak a környezetvédelmi, vízügyi projektek, egy gát vagy egy zsilip építése, de ezek egyben a legfelelősségteljesebbek is, hiszen a környezet, az állat- és növényvilág megóvására is ügyelniük kell. Jelezte azt is, hogy az idei táborra egy vízi tanodaprogramot is kidolgoztak, amelynek révén a gyerekek a felszíni vizek mikroszkopikus élővilágát, kémiai és biológiai sajátosságait ismerhetik majd meg.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.