Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A gyors növekedés előtt álló európai tech cégek harmadának az Egyesült Királyságban van a székhelye.
Az európai startup-ökoszisztéma egyik, ha nem a legfontosabb központja az Egyesült Királyságban, azon belül is Londonban van.
Azt, hogy ez mennyire így van, egy nemrég napvilágra került, a London Tech Weekre készült kutatás is bizonyítja: eszerint ugyanis 13 unikornis, azaz gyorsan legalább egymilliárd dolláros értéket elérő startup is alakult 2018-ban az országban - tudosít a Sky News.
És ezek csak a tavalyi számok, London összességében 45 unikornisnak ad otthont, míg az országban 72 van. Más városok ennél sokkal szerényebben szerepelnek, de a kutatás szerint az alábbi városokban van legalább nagy értékű startup. Cambridge, Oxford, Manchester, Leeds, Bristol és Edinburgh.
Ehhez természetesen sok pénz kell, ami úgy tűnik volt is: 2013 és 2018 között 35 milliárd dollárt, ami mai árfolyamon majdnem 10 ezer milliárd forintnyi befektetés történt a brit tech szektorban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.