Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az oktatási intézménynek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokra, azon belül is az MI etikai oldalával foglalkozó munkákra kell fordítani az óriási összeget.
Több mint 54,4 milliárd forintnak megfelelő fonttal lepte meg az Oxfordi Egyetemet Stephen Schwarzman amerikai tőzsdemilliárdos – számolt be róla a BBC. A portál szerint ekkora adományhoz még soha nem jutott hozzá egyetlen embertől oktatási intézmény Nagy-Britanniában.
Az óriási összeget a mesterséges intelligencia etikai oldalával kapcsolatos kutatásokra biztosítja az egyetemnek Schwarzman. Az üzletember meglátása szerint az MI a jövőben megkerülhetetlen hatással lesz az életünkre, aminek kezelésére a világ még nem áll készen.
Schwarzman úgy látja, a világ legtöbb kormánya fel sem tudja fogni, miről szól az MI, és mennyire más technológiáról van szó. Arról, hogy az adomány az Oxfordi Egyetemhez kerüljön, a tőzsdemilliárdos maga döntött, mert szerinte itt hozható létre olyan kiemelkedő kutatóközpont, amely eredményes munkát tud felmutatni a témában.
Schwarzman pénze a BBC szerint azért is jön jól az egyetemnek, mert a Brexit miatt a brit tudományos szféra hatalmas támogatásoktól esik el.
A milliárdos nem először fordít vagyonából hatalmas összeget a mesterséges intelligenciával járó változások megismerésére: korábban 350 millió dollárt adományozott az amerikai MIT-nak ugyanezért.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.