Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egy férfi és egy nő letartóztatására tett indítványt az ügyészség.
Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt egy férfi és egy nő letartóztatására tett indítványt a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség.
Az indítvány szerint a férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013. évtől egy olyan céghálózatot hozott létre és működtetett, ahol a hálózatban alsó szinten működő gazdasági társaságokat strómanok, elsősorban hajléktalanok nevére íratta, míg más cégek esetében intézkedett a valótlan tartalommal kiállított számlák befogadásáról és azoknak az áfa jogosulatlan levonása céljából történő felhasználásáról. A fiktív számlákat kiállító cégek fiktív alvállalkozók által valótlan tartalommal kiállított számlákat fogadtak be. A szervezet irányításában, működtetésben segítséget nyújtott a letartóztatási indítvánnyal érintett gyanúsított nő is.
A számlakiállító gazdasági társaságok irányítását ténylegesen a férfi látta el, ő koordinálta a számlák kiállítását. Szervezetének napi munkafolyamata ellátása céljából a férfi Esztergomban létrehozott egy irodát, ahol a "megrendelői igények" alapján történt a számlák kiállítása.
A gyanúsítottakkal 21 rendbeli költségvetési csalás bűntette megalapozott gyanúja áll fenn, ezek közül a legsúlyosabb a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette, amellyel a költségvetésnek 229 891 000 forint vagyoni hátrányt okoztak. A két gyanúsított által a költségvetésnek okozott összes vagyoni hátrány meghaladja az 535 millió forintot.
A nyomozó hatóság az ügyben ez idáig 31 személyt hallgatott ki gyanúsítottként, akik közül az ügyészség a bűnszervezetet létrehozó és irányító férfi és egy nő letartóztatását indítványozta, mert fennáll annak a veszélye, hogy büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának, megszöknének, elrejtőznének, a bizonyítást veszélyeztetnék, valamint a bűncselekmény elkövetését folytatnák.
A bíróság az ügyészség indítványának helyt adott, a gyanúsítottak letartóztatását egy hónapra elrendelte.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk, amikor a kárpátaljai várost érő orosz rakétatámadásról következményeiről kérdeztük őket. Munkács él és megy tovább, de ezentúl komolyabban veszi, amikor légoltalmi szirénát hall.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.