Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Új sportcsarnok épül Zalaegerszegen, a régi helyén parkoló lesz. Csak a tervezésre 715 milliót ad a kormány a költségvetésből.
Új multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok épül Zalaegerszegen, a Modern városok program keretében. A létesítmény kivitelezési dokumentációjának elkészítésére, valamint a beruházás előkészítésére kormányhatározattal 715 millió forint központi költségvetési támogatást kapott a város – jelentette be a pénteken Zalaegerszeg polgármestere. Balaicz Zoltán (Fidesz–KDNP) a sajtótájékoztatón azt mondta: a zalaegerszegiek régóta szeretnének egy korszerű sportcsarnokot. Az 1980-ban, hőszigetelés nélkül épült sport- és rendezvénycsarnokban az elmúlt évtizedekben nem történt jelentős felújítás, az épület fűtésrendszere elavulttá vált, az üléshelyek hiánya miatt lassan már mérkőzéseket sem lehet rendezni, az akusztikai körülmények miatt pedig színvonalas koncerteket sem lehet tartani.
Balaicz egyébként 2018 elején még a régi csarnok felújítását és korszerűsítését jelentette be – ahogy arról a Zaol.hu beszámolt. Balaicz most azt mondta, a régi épület nagy összegű ráfordítás után sem lenne alkalmas nívós, 21. századi feltételeknek megfelelő rendezvények tartására, ezért új, multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok épül. A mostani épületet – ha az új létesítmény elkészül a mögötte lévő területen – lebontják, és a helyén parkolókat alakítanak ki.
A beruházás előkészítésére fordítható 715 millió forint a Zala Plaza melletti üres terület parkolóvá alakítását, valamint a közelben körforgalom megtervezését és új csomópont kialakítását is tartalmazza. Az építkezés a tervek szerint 2022-ben kezdődik el, és 2024-re elkészül a vadonatúj csarnok – fűzte hozzá.
Az új létesítmény a kosárlabda "szentélye" lesz, a sportág megérdemli, hogy a szurkolók kulturált körülmények között vegyenek részt a mérkőzéseken – fogalmazott Vigh László a térség országgyűlési képviselője (Fidesz).Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.