Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Az épületek lepukkantak, a postások se nagyon használják.
Nem csak az Üllői úti 114-116. szám alatt található hat épületét adná el a Magyar Posta, hanem a debreceni és a balatonalmádi üdülőjén kívül az összes többi üdülőjét szerte az országban - értesült több szakszervezeti forrásból a Napi.hu. Ez mintegy 20 ingatlant jelenthet, egyelőre nehéz megbecsülni ezek összértékét, de a hallott becslések szerint akár elérheti a 10 milliárd forintos határt is. Állítólag ebből a pénzből fedeznék a postások béremelését.
A lap azt írja, az üdülők többsége lerobbant állapotban van, de az elhelyezkedésük alapján nem lehet kizárni, hogy egy-két befektető lát majd fantáziát a megvásárlásukban. A Magyar Postának - egy 2016-os lista alapján - van ilyen ingatlana például Siófokon, Balatonfüreden, Balatonkenesén, Hajdúszoboszlón, Hévízen, Harkányban, Mátraházán és Zalakaroson is.
Lapértesülés szerint a postások már nem nagyon jártak ezekbe pihenni, mert ár-érték arányban nem érte meg nekik. Így meglehetősen rossz kihasználtsággal és ráfizetéssel üzemeltek.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?