Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A hajtómű menet közben állt le, a gép még 2 órát repült ezután.
Az Airportal.hu ír róla, hogy történt valami a cseh Smartwings légitársaság Boeing 737-800-as repülőgépének egyik hajtóművével, a szerkezet ugyanis leállt, a gép viszont kényszerleszállás helyett folytatta az útját Prága felé, ahol aztán egy hajtóművel landolt.
A Samos–Prága-járat hajtóműve Athén előtt állt le. A pilóták kétszer is megpróbálták újraindítani, de nem jártak sikerrel. A lap szerint a személyzet nem jelentette a problémát a légiforgalmi irányításnak, illetve nem is szálltak le a legközelebbi alkalmas reptéren. A kapitány ehelyett úgy döntött, folytatja az utat az eredeti célállomásig.
A 170 utast szállító járat végül több mint 2 órát repülve további komplikációk nélkül leszállt Prágában.
A beszámolók szerint a pilóták csak a prágai leszállás előtt jelentették, hogy egy hajtóművel repülnek, és ekkor derült ki, hogy sem az osztrák, sem a magyar, sem a szerb, sem a koszovói irányítás nem tudott a problémáról.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart egy, az ötvenes évek Amerikájában játszódó romantikus film, a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.