Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Van a Fidesz-közeli vállalkozók köre, majd egy hatalmas, kiterjedt szürkezóna, az együttműködőké, és szinte már nincs is fehér – összegzi vizsgálódása tapasztalatait Laki Mihály, a Magyar Tudományos Akadémia emeritus kutatója.
Csak sejtéseink vannak arról, hogy a gazdaság mekkora hányada van a Fidesz-közeli vállalkozók kezében, de óriási a szürkefelület – mondta az e heti HVG-nek adott interjújában Laki Mihály, a Magyar Tudományos Akadémia emeritus kutatója.
A kutatásában négy kritérium alapján döntötte el, ki tekinthető Fidesz-közeli vállalkozónak. Azt nézte meg, kik azok a vállalkozók, akik
Azt a vállalkozót tekinti Fidesz-közelinek, aki a négyből legalább három szempontnak megfelel. Olyat szinte senkit nem talált, akire a négyből egy sem igaz, akik mégis, azoknak előbb-utóbb konfliktusuk támadt a hatalommal.
Korábban is voltak az aktuális hatalomhoz dörgölődző vállalkozások. A kérdésre, hogy mennyiben más ez a mostani rendszer, a kutató azt válaszolta: a mértékekben, valamint abban, hogy a legfelső politikai vezetés és e között az üzleti világ között sokkal szorosabb az összefonódás.
De van-e innen még visszatérés a piacgazdasági működéshez? Erről Laki azt gondolja:
Valószínűleg igen, ám ehhez meg kell erősíteni a piac korrekt működését garantáló intézményeket. De hogy ez mikor történik meg, arról fogalmam sincs.
Részletek az e heti HVG-ben.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.