Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Végzetes hatása van a pálinkaszakmára a feketekereskedelemnek – fogalmaz friss közleményében a Pálinka Nemzeti Tanács (PNT). A szervezet emlékeztetett, hogy csak idén közel tízezer liter gyümölcspárlatot és további nyolcezer liter, erre a célra elkészített cefrét foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az idén lefoglalt párlatmennyiség – amelyből a legtöbb Békés megyéből került elő – egy nagyobb kereskedelmi pálinkafőzde éves termelési mennyiségének felel meg.
A PNT szerint a lefoglalások ellenére az illetékes szervek nem törekednek arra, hogy felszámolják a feketekereskedelmet, miközben az több pálinkafőzdét is a csőd szélére kényszerít.
A szervezet februárban hívta fel a figyelmet a magánfőzéssel kapcsolatos anomáliákra, a 2018-as adatokból ugyanis az derült ki, hogy az országban bár több mint húszezer magánfőzésre szolgáló lepárlókészülék van bejegyezve, az eladott párlatadójegyek alapján maximum hétezer berendezést használtak. Az adatokból az is kiderült, hogy az előző évben hivatalosan mindössze 115 ezer liter gyümölcspárlatot készítettek saját fogyasztásra a magánfőzők.
Az idén eddig legfoglalt párlatmennyiséget, 42 alkoholfokkal számolva 150 magánfőző készíthetné el egy év alatt. Az ezzel járó, literenként kiváltott adójegyek összértéke több, mint 10 millió forint lenne.
Emlékeztettek: magánfőző az a 18. életévét betöltött gyümölcstermesztő személy, aki saját tulajdonú gyümölccsel, gyümölcsből származó alapanyaggal és párlat készítésére alkalmas, saját tulajdonú desztillálóberendezéssel rendelkezik. A jogszerűen eljáró magánfőzők egy évben legfeljebb 86 liter 42 fokos párlatot állíthatnak elő, amit csak a magánfőző, valamint családtagjai és vendégei fogyaszthatják, de nem értékesíthetik. A gyümölcspárlatok otthoni elkészítéséhez minden esetben párlat-adójegyet kell igényelni a NAV-tól, még a főzést megelőzően. Ezt annak kell igényelnie, aki a lakhelye szerinti önkormányzatnál magánfőzőként regisztrált. A párlatadójegy egy liter párlat előállítására jogosít, illetve igazolja a jövedéki adó megfizetését és az eredetet is.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.