Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A fapados társaság november végével szünteti meg a fővárosban lévő bázisát.
A Ryanair megszünteti budapesti bázisát, majd a magyar fővárosból üzemelő járatait a március óta Buzz márkanév alatt működő lengyel leányvállalatának adja át – írja az Airportal.hu az Aerotelegraphra hivatkozva.
A lap értesülését a társaság megerősítette a magyar portálnak. Közölték azt is, hogy
december elsejétől a Ryanair budapesti bázisának működtetését a Buzz veszi át, amely egy független légitársaság a Ryanair csoporton belül. Az üzemeltetést érintő változás nem lesz hatással a Ryanair által Budapestről, vagy Budapestre kínált útvonalak vagy járatok számára.
A változás oka, hogy a Buzz alacsonyabb költségszinttel dolgozik, mint az ír anyavállalat. A Ryanair-csoport így akarja felvenni a versenyt a lengyel piac után a magyar főváros repterén is a nála alacsonyabb költségekkel működő Wizz Airrel.
Buzz márkanéven a 2000-es évek elején üzemelt már egy kis légitársaság az Egyesült Királyságban. A céget a KLM alapította, de később a Ryanair felvásárolta, majd megszüntette. A márkanév és védjegy viszont megmaradt.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.