Unicummal indult, veszekedéssel ért véget a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése
Alig 20 percig tartott az ülés, több kerületi polgármester is hiába ment oda.
Legtöbbjüknek se pénze, se embere nincs adatai védelmére.
A Microsoft évente 1 milliárd dollárnál is több pénzt költ világszerte kiberbiztonságra - mondta el a cég magyarországi leányvállalatának vezérigazgatója. Christopher Mattheisen a világ legnagyobb szoftvervállalatának első, budapesti Cloud Forumán beszélt arról is, hogy a cég biztonsági csapatában több ezren dolgoznak. Nagyjából öt éve váltottak technológiát és fordultak a felhőalapú adattárolás felé. Elmondása szerint, míg korábban nagyon kevesen bíztak abban, hogy adataik biztonságban lesznek a felhőben, ma már egyre több cég, sőt, minisztérium tárolja itt az adatait.
A budapesti beszélgetést azért szervezték, hogy tovább erősítsék a biztonságba vetett hitet. 2021-re ugyanis 6 ezer milliárd dollár kárt okozhat majd világszerte a kiberbűnözés, így nem mindegy, a cégek mit tesznek ennek visszaszorítására. A találkozóra IT-szakembereket, szoftverfejlesztőket, informatikusokat, kiber- és információbiztonsággal foglalkozó szakembereket hívtak. Íme, 13+1 erős megjegyzésük a magyar kis- és középvállalkozások kibervédelméről.
Alig 20 percig tartott az ülés, több kerületi polgármester is hiába ment oda.