Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Ötventonnás hószállítmány érkezett a levegőből a Pireneusokba, mert hóhiány van a sípályákon.
„A kormány nem tűri el, hogy ily módon tegyék tönkre a környezetet. Összeülünk a turizmusért felelős államtitkárral, hogy megvitassuk, mit tehetünk ez ellen!" – reagált a hírre a Twitteren Elisabeth Borne francia környezetvédelmi miniszter.
Egy munkatársa ehhez még hozzátette az AFP hírügynökségnek, hogy természetesen a sípályák tulajdonosait is bevonják a tanácskozásba, mert tisztában vannak azzal, hogy a vállalkozók katasztrófával nézhetnek szembe a hóhiány miatt.
Erre hivatkozott a megyei önkormányzat is, mely megrendelte a helikopteres hószállítást: nem jókedvükben fizettek ki egy zsák pénzt a helikopteres hószállításért, hanem, hogy támogassák a helyi sípályákat a Pireneusokban.
A helikopteres hószállítás összesen öt-hatezer euróba kerülhetett – értesült a Le Monde. "Ezt meg kell szorozni tízzel" – válaszolta a megyei önkormányzat, arra célozva, hogy tízszeres hasznot hajt a megyében élőknek a helikopteres hószállítás. A helyhatóság szerint legkevesebb 50-80 ember munkahelyét sikerült ezzel megvédeni: nemcsak a sípályákon dolgozókról van szó, hanem azokról is, akik a vendéglőkben és a vendégházakban a síturizmusból élnek.
Nyitóképünk illusztráció
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?