EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Ötödével nőtt az átadott új lakások száma 2019-ben, a kiadott építési engedélyeké viszont csökkenni kezdett.
Tavaly 21 127 új lakás épült, 20 százalékkal több, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ennél magasabb lakásépítési számot utoljára 2009-ben mértek. A még építésre váró lakások száma viszont már csökkent: a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján a számuk 35 123 volt, 4,3 százalékkal kevesebb, mint 2018-ban.
2019 utolsó negyedévében a használatba vett lakások száma már magasabb volt az újonnan kiadott építési engedélyek számánál, ez az első ilyen negyedév az elmúlt öt évben.
Az hagyomány a magyar építőiparban, hogy a legtöbb lakást az utolsó negyedévben adják át, 2019-ben a 21 ezer új lakásból 10 825-öt az év utolsó három hónapjában vették használatba. Ez majdnem a másfélszerese, 144 százaléka a 2018-as negyedik negyedévi adatnak. A kiadott új építési engedélyek száma viszont 24 százalékkal csökkent.
2019-ben az új lakások 49 százalékát Budapesten és Pest megyében vették használatba. A Dunántúlon volt a használatba vett lakások 33 százaléka, az ország keleti felén mindössze 18 százaléka.
Azoknak a lakásoknak az aránya, amelyeket magánszemély építtetett, 46 százalékról 41-re csökkent, azoké, amelyeknél egy cég volt az építtető, 53 százalékról 57-re nőtt.
A használatba vett lakások átlagos alapterülete 2,7 négyzetméterrel, 96,6 négyzetméterre csökkent 2018-hoz képest.
Ami az ez után építendő lakásokat illeti: az új lakások 55 százalékát a fővárosban és Pest megyében tervezik felépíteni. Az építendő lakások száma Budapesten (1,4 százalék) és a községekben (4,7 százalék) emelkedett, a megyei jogú városokban (12 százalék) és a kisebb városokban (10 százalék) csökkent.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
A várhatóan többhetes felépülési időszak alatt az énekes koncertjei elmaradnak.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.