Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A BKV-nál akcióterv készült a koronavírus miatt, a járművek kapaszkodóit naponta fertőtlenítik.
A koronavírus-járványt megelőző intézkedések keretében a BKV elrendelte járművein az utasokkal érintkező felületek napi fertőtlenítő takarítását – közölte a társaság. Emellett a korábban a metrókon, valamint a mozgólépcsők korlátjain alkalmazott, higiéniai bevonatot képező plusztechnikát kiterjesztették a legnagyobb utasforgalmat lebonyolító, nagykörúti vonalon éjjel-nappal közlekedő Combino villamosokra is. A titán-dioxid-bevonat hatására kilencven százalékkal csökken a szennyezettség, és ezzel a kórokozók megjelenésének esélye.
A BKV-nál akcióterv készült, amely egyebek mellett tartalmazza a védelmi intézkedéseket, a takarítási és aktív, rendszeres fertőtlenítési rendelkezéseket, és azt is, hogy megbetegedés gyanújának esetén milyen munkarendben kell vagy lehet dolgozni. Kiemelt hangsúlyt fektetnek munkatársaik és utasaik rendszeres és maradéktalan tájékoztatására is – írták.
A társaság igazodik a tiszti főorvos, a kormányzati, valamint a fővárosi operatív törzs javaslataihoz is – olvasható a BKV közleményében.
Magyarországon négy megerősített beteg van, két iráni diák, egyikük barátnője, akivel együtt tartózkodott Iránban, illetve egy idős brit férfi. A világon már 100 113 megbetegedést tartanak számon.
Az Operatív Törzs részletesen számolt be arról, kivel kerülhettek kapcsolatba azok, akiknél megerősítették a fertőzést.
Gyanús eset Pestszentlőrincen, százezer fölött a fertőzöttek száma - hírek percről percre a koronavírusról
69 éves brit állampolgár az a férfi, akit eddig debreceni betegként emlegettek, és akit szintén megfertőzött a Kínából indult koronavírus. A hatóságok vizsgálják, kivel kerülhettek kapcsolatba a magyarországi betegek. Egy holland férfi megszökött a karanténból Pestszentlőrincen. Cikkünkben minden lényeges információt megtudhat a terjedő kórokozóról.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.