Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Példátlan mértékű visszaeséssel számol a Wizz Air menedzsmentje a járvány miatt.
Legalább húsz százalékkal csökkenti kapacitását és több szakterületen is leépítést jelentett be a Wizzair – írja a Magyar Hang. A laphoz eljutott egy belső levél, amelyet Váradi József vezérigazgató írt alá, e szerint az idei második negyedévben számolnak komolyabb visszaeséssel, ami a cég történetében példátlan mértékű.
A lap szerint a cég vezető tisztségviselői közül a korábbi 46 fő helyett 38-an maradnak a Wizz Air állományában. Azonnali hatállyal felmondták továbbá a hallgatói és gyakornoki szerződéseket, felfüggesztik a pilóták és egyéb szakemberek toborzását, a bérkompenzációt törlik és fizetés nélküli szabadságot kínálnak állományban maradó alkalmazottjaiknak.
A 2001. szeptember 11-i terrortámadás és a SARS-vírusjárvány tapasztalatai szerint féléves krízisidőszakkal kell számolnunk – értékelte a helyzetet a Wizzair vezérigazgatója
A beszállítókkal kötött szerződéseket újratárgyalják, a fizetési határidőt pedig megpróbálják kitolni. A működési és beruházási kiadásokat csak külön felülvizsgálat után hagyják jóvá. Napirenden van az is, hogy a repülőgép-beszerzésekkel kapcsolatos kifizetéseket átütemezik.
A levélről és a leépítési tervekről megkérdeztük a Wizz Airt, a következő választ kaptuk:
„A Wizz Air megerősíti, hogy a koronavírus terjedése miatt csökkenő kereslet jelentős hatással van a légitársaság működésére, ahogy a légi közlekedés sok más szereplőjére is szerte a világon.
Mint az elvárható, a Wizz Air menedzsmentje azonnal megtette a szükséges lépéseket a vállalat megóvása érdekében, hogy a jelenlegi globális egészségügyi vészhelyzet közben és annak lezárulta után is fenntarthassa alacsony viteldíjait és magas színvonalú szolgáltatását.
Más légitársaságokkal ellentétben a Wizz Air jelentős készpénztartalékokkal rendelkezik, ezért a most meghozott intézkedésekkel együtt képes lesz sikeresen átvészelni a következő időszakot, és ezáltal megvédeni több ezer alkalmazottjának munkahelyét, valamint a vállalat stabil működését.”
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.