szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Járvány van, de egyesek üzletét ez sem tudja elrontani.

A Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretében két balatoni kikötő fejlesztéséhez nyert el mintegy kétmilliárd forint támogatást az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt. két leányvállalata – tette közzé az Appeninn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.

A társaság tájékoztatása szerint a balatonfüredi kikötő teljes körű felújításához összesen 999 millió 963 ezer forint pályázati támogatást kap a Solum-Invest Kft., míg a balatonvilágosi Club Aliga üdülő területéhez tartozó kikötő fejlesztéséhez 999 millió 921 ezer forint pályázati támogatást ítéltek meg a PRO-MOT Hungária Ingatlanfejlesztő Kft.-nek.

A fejlesztési projektek összköltsége mindkét esetben 1,8 milliárd forint.

A sikeres pályázatok eredményeként megkezdődhet a Club Aliga területéhez tartozó, korábban elhanyagolt kikötő fejlesztése, amellyel a társaság célja, hogy megújítsa és bővítse a teljes balatoni vitorlásturizmus szempontjából komoly potenciállal rendelkező kikötőt.

A mintegy 170 vitorlásnak helyet biztosító balatonfüredi kikötő fejlesztésével és a móló átalakításával nem csak az általános, mindennapi funkciók biztosítása a cél, a társaság elkötelezett amellett, hogy a felújítást követően a terület még vonzóbb legyen a helyi vitorlásközösségek és vitorlásversenyek számára – közölte az Appeninn.

A turisztikai ingatlanfejlesztésekre a társaság az év elején frissített stratégiájában foglaltakkal összhangban nagy hangsúlyt kíván fektetni a következő években. Ennek első elemeiként valósulhat meg a Club Aliga, valamint a balatonfüredi kikötő megújítása is, amelyek a koronavírus-járvány okozta rendkívüli állapotok megszűnése után a társaság várakozásai szerint nagymértékben hozzájárulhatnak a balatoni turizmus fellendüléséhez és a társaság eredménytermelő képességéhez – jelezte az Appeninn Nyrt. a tájékoztatásban.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Még Iggy Pop is alig hiszi el, hogy eddig nem volt klipje a legnagyobb slágerének

Még Iggy Pop is alig hiszi el, hogy eddig nem volt klipje a legnagyobb slágerének

Bajban van a londoni állatkert, David Attenborough-t hívták segítségül

Bajban van a londoni állatkert, David Attenborough-t hívták segítségül

Adásban sírta el magát a Reggeli műsorvezetője a Kaleta-ügy emlegetésekor

Adásban sírta el magát a Reggeli műsorvezetője a Kaleta-ügy emlegetésekor