Nem félünk eléggé
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Ez az első jól ismert világcég, amelyet derékba törte a koronavírus-járvány.
Csődvédelmet kért pénteken a világ egyik legnagyobb autókölcsönzője, a Hertz Global Holdings, miután a társaság adóssága 19 milliárd dollárra duzzadt – írja a Wall Street Journal. A csőd közvetlen ok a koronavírus-járvány, a korlátozások miatt a Hertz 700 ezres flottájának jó részét nem tudta bérbe adni, ám a cég már korábban problémákkal küzdött, tavalyi már a negyedik év volt, amelyet veszteséggel zárt.
Az 1918-ban Floridában alapított – korábban Rent-a-Car néven ismert – társaság azt követően folyamodott ehhez a lépéshez, hogy nem sikerült megegyezni hitelezőivel, a helyi idő szerint péntek este kért csődvédelemtől azt reméli, hogy elkerülheti a felszámolást.
A Hertz más autókölcsönző cégekhez hasonlóan lízingeli flottáját, annak a fenntartása tehát folyamatos díjfizetést igényel. Ebben a helyzetben pedig partnerei lefoglalhatják, de akár el is adhatják a járműveket – jegyzi meg a Wall Street Journal.
(WSJ)
Drámaian nő a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. Lépni kell! Nem csak a józan üzleti megfontolás, hanem a jogszabályoknak való megfelelés érdekében is.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Mozikban a film, amely valóra váltotta Scarlett Johansson álmát. Neki már biztos jó, de jól jár-e mindenki más, aki nem Scarlett Johansson?
A Pentagon közölte, hogy világszerte felülvizsgálják az USA valamennyi szövetségesének szánt szállítmányokat.
Az énekes már bánja, hogy megbántotta a Fidesz szavazóit.
Bryan Christopher Kohbergert így várhatóan négyszeres életfogytig tartó börtönre ítélik a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül.