Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Közös megegyezéssel megszüntették a vezérigazgató-helyettes munkaviszonyát.
Közös megegyezéssel megszüntették Barna Zsolt, az OTP vezérigazgató-helyettesének munkaviszonyát július 20-án – közölte a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
A tájékoztatás szerint ezzel egyidejűleg Barna az OTP-csoport más társaságainál viselt vezető tisztségeiről is lemondott.
Az OTP Bank Nyrt.-n belül a bankcsoport-irányítási és operációs divízió vezetését a bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor veszi át.
Az Indexnek Csányi Sándor egy interjúban azt mondta Barnáról korábban, hogy „Barna Zsolt amúgy kiváló szakember, ismertük bankfelügyelő korából, majd dolgozott a bankban, azon a területen, amit most vezet, illetve az alapkezelőinknél is. Ha nem vagyok itthon, operatív ügyekben ő helyettesít.”
Barna Zsolt, a balassagyarmati származású 46 éves bankár korábban pénz- és tőkepiaci felügyeleti vezető volt, majd 2010-ben csatlakozott az OTP-csoporthoz.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Volt idő, amikor Orbán Viktor a nyugati szövetségeseivel tartott, és segédkezett Szlobodan Milosevics diktatúrájának megbuktatásában. Ma már azonban az orosz érdekek megtestesítőjeként az autokrata szerb vezetést támogatja.
Földes András riportja Munkácsról.
Ezúttal nem kellett fapadoson gubbasztania a miniszterelnöknek.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Tűzoltók és mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája.”
Megfeledkeztek a felsőoktatásról.