Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kormány is nagyjából harmadával kevesebbet költ építkezésre, de a megrendeléseinek száma még nőtt is 2019-hez képest. Budapesten költik a legtöbb pénzt.
Tavaly augusztus végéig 3248 építőipari közbeszerzés indult 1191 milliárd forint értékben, idén viszont 1879 eljárás keretében mindössze 906 milliárd forint értékű beruházás kezdődött – tájékoztatta a Világgazdaságot a Közbeszerzési Hatóság. A lap szerint már 2019 végére 10 százalékkal csökkent az építőipari szerződésállomány, az uniós és az önkormányzati választás negatív hatása miatt. Idén július végére a Covid–19 hatásával együtt több mint 20 százalékos volt a visszaesés.
A 2020. január–augusztusi közbeszerzések száma a bázisidőszak 57 százalékára esett, értékük pedig csak a 76 százalékát éri el.
A hatósági összesítés szerint a régiós bontás Budapest 20–22 százalékos részesedését tükrözi. Tavaly a beruházások értékének 50,5, az idén csaknem 57 százaléka fővárosi ajánlatkérőhöz köthető. Tavaly még az Észak-Alföld következett a sorban, az idén már Észak-Magyarország.
A helyi szintű eljárások száma a tavalyi első nyolc hónapban jelzett 2300-ról 1200-ra csökkent az idén, ami zömmel a települési önkormányzatok leállított vagy el sem indított beruházásait jelzi.
Az állami szintű központi eljárások száma a tavalyi 49-ről 54-re nőtt, de a beruházások összértéke 63,2 milliárdról 38,1 milliárd forintra csökkent.
Tömeges leépítés és több száz milliárdos lánctartozás is sújtja az építőipart
Mivel az önkormányzati megrendelők szép lassan eltűnnek, a befektetők pedig a járvány miatt kivárnak, a hazai építőipar sorsa nagyrészt az államtól függ. Ráadásul a számlák kifizetésének csúszása miatt az év végéig több mint 250 milliárd forintnyi tartozás halmozódhat fel az ágazatban.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.