Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A vállalkozók a saját telefonjukon tudják fogadni a kártyás fizetéseket.
A magyar kereskedők is használhatják okostelefonjukat kártyaelfogadásra – jelentette be a Mastercard és a Fizetési Pont a sajtóközleményükben. A cégek szerint mostantól terminál igénylése nélkül tehetnek eleget a januárban életbe lépő új szabályozásnak, amely kötelezővé teszi legalább egyfajta elektronikus fizetési lehetőség biztosítását online kasszával rendelkező kereskedőknek.
A Fizetési Pont volt az első szolgáltató, amely sikeresen hajtott végre Magyarországon kártyás fizetést SoftPos technológiával. Utóbbinak a lényege, hogy a kereskedő Android-rendszeren futó okostelefonnal is fogadhat kártyás vagy mobiltárcás fizetéseket. A közlemény szerint hamarosan újabb szolgáltatóknál is elérhető lesz ez a megoldás Magyarországon.
A SoftPos megoldás lényege, hogy az NFC-s fizetéseket – ilyen az érintésmentes kártyás és mobiltárcás fizetés is – a vállalkozó saját telefonján tudja fogadni. Ehhez egy Android rendszeren futó, NFC chippel ellátott készülékre van csupán szükség; a piacon lévő okostelefonok jelentős része megfelel ezeknek a feltételeknek.
A szolgáltatás a PIN-kódos hitelesítést nem igénylő, jellemzően 15 ezer forintnál kisebb összegű tranzakciók esetén lehet különösen hasznos, de hamarosan a PIN-kód megadására is lehetőség lesz. A magasabb védelmet biztosító mobiltárcák esetén a hitelesítés a vásárló készüléken történik biometrikus azonosítással vagy tárcajelszóval, így ezek használatával bármekkora összeget fizethetünk sofPos termináloknál is – olvasható a közleményben.
(Képünk illusztráció)
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?