Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Szigorú intézkedéseket vezettek be, de így is óriási az érdeklődés.
Több mint egyéves szünet után nyitotta meg kapuit Kaliforniában Disneyland, ahol szigorú vírusszabályok vannak érvényben. Maszk használata kötelező, a lázmérés nemkülönben. Csak negyedannyi látogatót engednek be mint korábban, mert csak így tudják biztosítani a távolságtartást, ennek részeként Miki egérrel sem lehet ölelkezve fotózkodni. Ezenkívül csakis olyan családokat engednek be, akiknek van tartózkodási engedélyük Kaliforniában.
A maszk viselése kétéves kor fölött kötelező. Nem lesznek felvonulások és tűzijátékok sem, mert akkor elkerülhetetlen a tumultus, ami fokozza a járványveszélyt.
Mindezek ellenére az érdeklődés óriási: június közepéig minden belépőjegyet eladtak már, a szomszédos California Adjacent parkban vigasztalódhatnak azok, akik nem tudtak bejutni.
A Walt Disney tavaly márciusban csukta be az összes parkját az egész világon a pandémiára hivatkozva.
A kaliforniai Disneyland csak most pénteken nyitott ki, de a cég legnépszerűbb parkja, a floridai Disney World tavaly júliusban újra megnyílt Orlandóban. A Párizs melletti Disneyland még zárva van, de a hasonló parkok már megnyitottak Tokióban, Sanghajban és Hongkongban – írja összefoglalójában a Reuters.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
A leváltott miniszter halála lassított felvételként mutatja az orosz elit körében kibontakozó válságot.
Egy sárkányszörfös nagyon jókor volt jó helyen.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.