Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Fidesz szerint nem értékesíteni akarják a céget.
A parlament honlapján megjelent az a bizottsági módosító javaslat, amely alapján lehetségessé válik több állami cég eladása - szúrta ki a 444. A cégek között szerepel a légiirányítást biztosító HungaroControl, a HM több cége (HM Armcom Zrt., HM Currus Zrt., HM Arzenál Zrt.), illetve a Rába is, amelyben az előző társaságoktól eltérően nem 100 százalékos, hanem 50 százalék + 1 szavazatnyi részvénye van az államnak.
Ezeknek az értékesítését eddig tiltotta a nemzeti vagyonról szóló törvény, a mostani módosítóval tehát lekerülnek a tiltólistáról a társaságok. A Fidesz azonban azt állítja, ezzel nem az értékesítésnek nyitnak szabad teret, hanem az átszervezésnek - legalábbis Fónagy János államtitkár erről számolt be a Törvényalkotási Bizottságban Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő kérdésére.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ellenzéki arcok és két régi kedvenc pokémon is felbukkan – videós beszámolónk az eseményről.