Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az EU 180 millió adagot rendelt abból az oltásból, amit direkt az omikron ellen készítettek. Erről a beszerzésről tárgyal Magyarország is.
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen nemrég jelentette be, hogy 180 millió dózist rendelnek a Pfizer–BioNTech omikronra specializált vakcinájából.
A Portfolio.hu úgy értesült, hogy a beszerzésből Magyarország sem kíván kimaradni, és ezt az információt a Koronavírus Sajtóközpont sem cáfolta. Mint kérdésükre írták,
az omikron variáns miatt induló új uniós vakcinabeszerzés feltételeiről Magyarország jelenleg egyeztetéseket folytat az Európai Bizottsággal”.
A portál szerint ebből a rendelésből a felnőtt lakosságot fogják védeni, a vakcinák pedig április-május környékén érhetnek ide.
A hvg.hu is írt róla korábban, hogy májusban a kormány bejelentette: nem vesz részt a továbbiakban a közös uniós vakcinabeszerzésben, majd szeptemberben mégis tárgyalásokba kezdett az 5–12 évesek számára szóló oltóanyag beszerzési programjában való részvételről. Ezt később Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter nem értékelte „visszatáncolásként”, mondván: a beszerzés nem a felnőttek oltóanyagára vonatkozik, hanem egy olyan korcsoportéra, amely számára eddig nem volt elérhető vakcina. A mostani tárgyalások ismét a közös uniós beszerzésben való részvételről szólnak, igaz, az új variánssal szembeni, módosított hatóanyagú vakcinákéról.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Politikai vádiratot készített a Szuverenitásvédelmi Hivatal minden olyan közvélemény-kutató ellen, aki nem a kormány szája íze szerinti eredményeket tesz közzé a pártok támogatottságáról. Kérdés, kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
A miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert a Barátság egyik oroszországi elosztóállomását támadták.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A miniszterelnök is reagált a tűzijáték „áruló Péter” blokkjára.
A rendőrség a nőt gyanúsítja.
Több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.