Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Közbeszólt a kormány kiadáscsökkentési intézkedéscsomagja.
Évek óta húzódik a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. (SFTFN) nevével fémjelzett gigaberuházás a Fertő tó környékén. A Natura 2000 besorolású területen létesítendő üdülőkomplexum érdekében mintegy 34 ezer négyzetmétert terveztek beépíteni, amiből elég rendes botrány kerekedett, és az osztrák sajtótól a Greenpeacen és Udvaros Dorottyán keresztül Pumped Gabóig elég sokan bírálták a Fertő tavi ökoszisztéma megőrzésének szempontjaival nem igazán törődő beruházást.
Az Átlátszó legfrissebb információi szerint a terület egyelőre megmenekülhet a beépítéstől, mivel a munkálatok még nem kezdődtek meg, és ebben az esetben a projekt annak a kiadáscsökkentési intézkedésnek a hatálya alá esik, amelyikkel a begyűrűző válság miatt tervez valamennyi pénzt megspórolni az állam.
Ezt támasztja alá az is, hogy nem igazán taposták egymás sarkát a kivitelező-jelöltek az SFTFN ajtaja előtt, és az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben (EKR) sem volt nyoma annak, hogy bárki, bármit is akarna kezdeni a projekttel a közeljövőben. Egészen mostanáig. Július 7-én, délután 3-kor felkerült az EKR felületére az ajánlatok összegzése, amiből kiderült, hogy a közbeszerzés pénzhiány miatt nem fog megvalósulni.
A portál becslése szerint a kormány az építkezés leállításán olyan 100–200 milliárd forintot foghatott meg, az azonban semmiféle iratból nem derül ki, hogy kik jelentkeztek kivitelezőnek a beruházáshoz. „Mindenesetre az biztos, hogy egyelőre nem lesz Fertőrákoson semmilyen építkezés, de ez nyilván nem vigasztalja a lebontott cölöpházak tulajdonosait, akiket még kártérítésért is perelnek” – zárja cikkét a portál.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Pedig még kezet is ráztak.
Egy év alatt hatszorosára lőtt ki az amerikai adatelemző és védelmi cég árfolyama.