Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A márciusban meghatározott 10 helyett már 18,5 milliárd forint szerepel a kisbenzinkutakat megsegítő kormányhatározatban.
A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent új kormányhatározat szerint a korábbinál több pénzt fordít a kormányzat a kisbenzinkutak megsegítésére. A támogatást az üzemanyagárstop bevezetése miatt kapják a töltőállomások.
Az egységek támogatásáról szóló döntés még márciusban született meg, akkor 10 milliárd forinttal lehetett számolni, azóta azonban októberig meghosszabbították az ársapka-rendelkezést.
Az új szövegezés szerint Varga Mihály pénzügyminiszternek már nem 10, hanem 18,5 milliárd forint többletforrást kell biztosítania, vagyis az új határozat értelmében
8,5 milliárd forinttal többet kapnak a kisbenzinkutak az államtól.
A határozatban lecserélték Palkovics László nevét is. Az előző Orbán-kormány innovációs és technológiai minisztere helyett Csák János a kultúráért és innovációért felelős miniszter lépett Palkovics helyébe.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kissé félresikerült módon, mégis ünnepélyesen indult el 35 éve a budapesti tőzsde, de sokan feltették a kérdést, vajon készen áll-e erre Magyarország. Ma a tőzsde csak elvétve kerül be a kis hírek közé – pedig az igazán nagy hibát nem a BÉT-en követték el, hanem a magyar cégvilággal van baj.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.