Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A cég ügyvezető igazgatója reméli, hogy mind az ukránok, mind az oroszok elfogadják az ajánlatot, választ holnapra várnak.
Megoldási javaslatot talált ki a MOL arra, hogy a Barátság kőolajvezeték működése leállt, és ezt már elő is terjesztették mind az orosz, mind az ukrán félnek. A javaslat a következő:
a MOL átvállalná az orosz fél fizetési kötelezettségét az ukrán fél felé, majd az oroszokkal elszámolnának a termék árát illetően
– mondta el Ratatics Péter, a MOL operatív működésért felelős ügyvezető igazgatója az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. „Reméljük, hogy mind a két fél el tudja fogadni az ajánlatot” – mondta, hozzátéve, hogy válaszok még nem érkeztek, de szerdán reményeik szerint már megkapják majd azokat.
Ahogy azt megírtuk, kedden érkezett a hír, hogy öt nappal ezelőtt szép csendben leállt a kőolajszállítás az orosz Barátság csővezeték Magyarországot, Szlovákiát és Csehországot ellátó déli szakaszán, mert kétszer is visszapattant az utalást intéző Gazprombankhoz a vezeték ukrajnai szakaszának használatáért fizetett tranzitdíj. Ezért az orosz fél a nyugati szankciókat tette felelőssé.
A már eddig is nyilvánvaló benzinellátási zavarokat fejelte meg most a Barátság olajvezeték leállítása
Egyelőre nem jelent közvetlen bajt, hogy leállt az orosz olajszállítás a Barátság csővezetéken keresztül, csakhogy már enélkül is köhög az üzemanyag-ellátás Magyarországon, aminek az elsődleges okait minden szakértő az árkorlátozás életben tartásával magyarázza. Az árstop olyan politikai szent tehén, amit csak a legvégső esetben áldozna fel a kormány, kérdés, mit ér az olcsó benzin, ha végig kell kajtatni érte a fél várost.
Ratatics az ügy súlyosságával kapcsolatban úgy fogalmazott: „A mi szakmánkban nem úgy van, hogy minden nap számítana. Fel vagyunk készülve a váratlanra, és ezt még feltétlenül váratlannak se nevezném.” Mint mondta, többször is megesik, hogy pár napig nem érkezik olaj, ez megszokott dolog, most is csak több nap után vált egyértelművé, hogy a szokottnál komolyabb a probléma.
Ratatics újra elmondta, hogy a MOL saját felhalmozott kőolajkészletei a jelenlegi erős fogyasztás mellett is három hétre elegendőek, de ez csak a cégé, emellett ott vannak még a kormány tartalékai is, amelyek viszont további hónapokra elegendőek.
Az ügyvezető arról is beszámolt, felhívták az orosz felet, ahol megnyugtatták őket, nincs fizikai probléma a csővezetékkel, valóban a pénzügyi tranzakció az, ami problémát jelent.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.
A Kossuth-díjas színművész szívét is megműtötték.