Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A Mol vezetői sajtóértesülések szerint szerdán Horvátországban tárgyalnak, az olajtársaság azonban ezt egyelőre nem erősítette meg.
A horvát kormány azt akarja, hogy az INA teljes igazgatótanácsát váltsák le az augusztusban kirobbant korrupciós botrány miatt – mondta Davor Filipović horvát gazdasági és energiaügyi miniszter. Ahogy arról lapunk is beszámolt, augusztus 27-én az INA több vezetőjét is letartóztatták azért, mert a gyanú szerint 100 millió kunás (vagyis nagyjából 5,5 milliárd forintos) kárt okoztak a vállalatnak.
Az Index szerdán arról írt, hogy Filipović szeptember hetedikén, vagyis szerdán találkozik a Mol vezetőivel, akiktől azt fogja kérni, hogy a Mol tulajdonában lévő INA teljes vezetőségét váltsák le. A Mol egyelőre sem az Indexnek, sem lapunknak nem erősítette meg, hogy valóban Horvátországban tárgyalnak Filipovićcsal.
Sajtóhírek szerint az INA igazgatója nyomott áron vásárolhatott gázt, majd ugyanazt a gázt jóval drágábban adta el külföldön, a hasznon pedig megosztozott tettestársaival. A letartóztatottak között ott van Damir Škugor, az INA Földgáz-kereskedelmi Szolgálatának igazgatója és Josip Šurjak, Škugor ügyvédje is, aki egyben a Horvát Ügyvédi Kamarát is vezeti. Mellettük letartóztatták Škugor apját, Goran Husićot is.
A Mol a sajtóval egy időben tudta meg, hogy őrizetbe vették cége, az INA vezetőit
A Mol is csak a nyilvánossággal egyszerre értesült a horvátországi letartóztatásokról, ami ottani cége, az INA vezetőit érintheti és a hírek szerint 5,5 milliárd forintnyi károkozáshoz kapcsolódik egy gázügylet révén.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
A polgármester szerint ezentúl Szegeden keresnek a legtöbbet az önkormányzati képviselők az országban.