Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A válságkezelésről, a szankciókról és az MNB kritikájáról is beszélt a kamarai elnök.
A termelő szektort kell életben tartania a kormányzatnak addig, ameddig azt a költségvetés bírja, mert ha nincs termelés, akkor nincsenek munkahelyek sem – erről beszélt Parragh László a Hír TV-nek adott interjújában.
Arra is kitért: „hogyha a természetes partnerünk Oroszország, akkor azok a szankciók, amelyeket az Európai Unió fönntart és bevezetett az oroszokkal szemben, azok láthatóan nem sikeresek, nem érik el a céljukat. Mi azt gondoljuk, hogy nekünk ezt az egészet újra kell gondolnunk, mert előbb fog rámenni az európai gazdaság, illetve a magyar gazdaság, mint az orosz.” Ezt a hangzatos állítást épp mai cikkünkben néztük át alaposabban: az orosz gazdaság nem rövid távon ment tönkre, hosszú távon lehetnek hatalmasak a károk, de már idén sem fényes az élet az oroszoknál.
Parragh reagált arra is, hogy egy nyilatkozata után az MNB arra szólította fel, csak olyan témáról beszéljen, amihez ért. Most azt mondta: „A Nemzeti Bankkal nekünk sok vitánk volt már a gazdaságpolitikai folyamatok tekintetében, eddig az élet mindig minket igazolt. Szerintem bízzuk a gazdaságtörténetre a választ.”
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
Egyelőre nem tudni, milyen rakétával hajtott végre csapást Irán Izrael ellen csütörtök reggel, de az biztos, hogy a lövedék sikerrel jutott át a Vaskupolán.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.