Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A versenyhivatal szerint jellemző probléma az ajánlatok korlátozottságára utaló pszichés nyomásgyakorlás.
A légitársaságok honlapjainak többsége észrevétlen módszerekkel torzítja a fogyasztók döntéseit – figyelmeztetett a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közleményében. Jelezték, hogy egyelőre javaslatokkal segítik a kifogásolható gyakorlatok felszámolását, illetve a trükkök elkerülését. Ha azonban ezek nem hoznak előrelépést, később akár versenyfelügyeleti eljárást is indíthatnak.
A versenyhivatal szerint jellemző probléma az ajánlatok korlátozottságára utaló pszichés nyomásgyakorlás – például már csak 2 jegy elérhető ezen az áron –, amelyhez gyakran érzékmanipuláció párosul: vagyis egyes ajánlatokat feltűnő színekkel emelnek ki, míg az olcsóbb, egyszerűbb megoldások nehezebben észrevehetők.
Jellemzőek a félreérthető szövegezések, a legtöbb esetben pedig megfigyelhető az információkkal való elhalmozás, amely összezavarhatja a fogyasztókat. Ezek – különösen a diszkont légitársaságok weboldalain – számos esetben kiegészülnek fontos információk és választási lehetőségek elrejtésével, kiváltképp az ülőhelyválasztás során.
A GVH az érintett vállalkozásoknak azt javasolja, kerüljék a fogyasztók döntését sürgető kereskedelmi gyakorlatokat, egyformán érzékelhetően és egyértelmű megfogalmazással jelenítsék meg az egyes választási lehetőségeket. A fogyasztóknak pedig azt, hogy igyekezzenek ellenállni az impulzusvásárlásnak és ne hagyják, hogy döntésükben sürgessék őket, továbbá mindig szánjanak megfelelő időt az ajánlatok összevetésére.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.