Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Február elején tartóztatták le az újszentiváni polgármestert, így a mostani hosszabbítással már egy évet kell ülnie. A nyomozás folytatódik.
Február elején tartóztatták le az újszentiváni polgármestert, miután nem sokkal azelőtt a NAV is razziázott a helyi polgármesteri hivatalban. Putnik Lázár polgármestert, a kivitelező cég vezetőjét és egy önkormányzati pályázatírót tartóztattak le, a letartóztatásukat júniusban egyszer már meghosszabbították, ennek hatálya járt most le.
Egy munkásszálló túlárazásából vett magának ingatlanokat az újszentiváni polgármester
Saját cégének utalt 70 millió forintot a munkásszállóra szánt pénzből, a támogatásból épült munkásszálló túltervezett költségeiből csíphették le a pénzt. A szegedi ügyészség három személy letartóztatását indítványozta, erről szerdán döntenek. Újszentivánon szerdára testületi ülést is összehívtak, úgy tudjuk, hogy a testület feloszlatását kezdeményezik a képviselők.
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség ismét a letartóztatásuk meghosszabbítását indítványozta, erről döntött – egyelőre nem jogerős végzésében – szerdán a Kecskeméti Járásbíróság, a polgármesternek 2023. február 9-ig kell rács mögött maradnia. A településen már a februári letartóztatása után feloszlatta magát a testület, júliusban már új polgármestert választottak, aki korábban szintén fideszes színekben politizált.
Nyáron a Fidesz nem Bodó Imrét támogatta, hanem más mögé állt be, így gyakorlatilag két fideszes küzdött a polgármesteri székért, végül a kormánypárt bizalmát elvesztő, ám magát fideszesnek tartó Bodó lett a befutó. A váltás után augusztusban a jegyző is távozott az önkormányzattól, és úgy tudjuk, hogy az új településvezetők más önkormányzati cégeknél is változásokat terveznek.
Putnik Lázárt és két társát azzal gyanúsítja a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség, hogy a munkásszálló építését túlárazták, a beruházásból megmaradt pénzt a gyanúsítottak maguk között szétosztották, az ügyészség gyanúja szerint a polgármester a 70 millió forintos részéből saját vendégházakat építtetett.Két fideszes indul egymás ellen és úgy tűnik, ebből a vitából már Kubatov sem kér
A kormányzó pártszövetség helyi belháborúját figyelhetjük meg Újszentivánon egy büntetőügy árnyékában.
A beruházásra nemzeti forrásból 222 millió forintot nyert az újszentiváni önkormányzat, a polgármester arról tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatalt, hogy 374 millió forintból építik meg a munkásszállót, a különbözetet a település hozzáteszi. Az ügyészség szerint viszont 113 millió forint megmaradt az építkezésből, ebből a vádhatóság szerint 70 milliót utalt magának a polgármester, 10 milliót egy szociális szövetkezetnek adott, 33 millió forint sorsa pedig ismeretlen.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Földes András riportja Munkácsról.