Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mindkettő Szentendrén van bejegyezve, és mindkettőt Halkó Gabriella viszi igazgatóként.
Úgy néz ki, Habony Árpád belejött a cég-, illetve vagyonkezelőalapításba: a 444.hu szúrta ki, hogy október 19-én megalapította az ENTERTNMNT INVEST Zrt. nevű vagyonkezelőt százmillió forintos alaptőkével, amit október 25-én jegyeztek be.
A társaság központja Szentendrén van, vezérigazgatója pedig az a Halkó Gabriella lett, aki még Andy Vajna idején vezette a TV2-t gazdasági és stratégiai igazgatója. Halkó emellett benne volt a Las Vegas Casino igazgatóságában is.
Habonynak idén ez már a második vagyonkezelője: szintén Szentendrén, szintén Halkó Gabriella vezetésével jegyeztette be szeptemberben 150 millió forintos alaptőkével a Futurum Investments Zrt.-t.
Vagyonkezelő céget alapított Habony Árpád, és már be is fizetett 150 millió forintot
Új vagyonkezelő céget jegyeztetett be Habony Árpád, a miniszterelnök informális tanácsadója.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.