Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Januártól minden hétköznap hallható lesz majd.
Ismét a Radiocafé műsorai között szerepel majd a Millásreggeli című gazdasági magazinműsor a korábbi házigazdákkal, Ács Gáborral, Gede Balázzsal, Kántor Endrével és Mihálovits Andrással – derül ki a rádiócsatorna hétfői közleményéből. A műsor készítői december elején jelentették be, hogy távoznak a Jazzy Rádiótól, a folytatás hírét hétfőn egy Facebookon megosztott videóval jelentették be:
A Radiocafé novemberben kezdte újra működését a 98.0-s frekvencián, miután az NMHH (Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság) 2011-ben megvonta tőlük az műsorszolgáltatási engedélyt. Az elmúlt pár hónapban Szabó Kimmel Tamás Süssfelnap című műsorát sugározták reggelente, ezt januártól másik idősávban lehet majd hallani, hétköznapokon ugyanis a Millásreggeli veszi át a helyét reggel hat és tíz óra között.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Diego ügyvezetőjével beszélgettünk.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?