Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Nem ez az első eset, hogy kiderül, az Activisionnél szörnyen bánnak a munkaerővel.
A Call of Duty játéksorozat gyártójaként ismert Activision elbocsátotta két játéktesztelőjét, akik erős kifejezésekkel illették a vállalatnál bevezetett, a távmunkaidőt csökkentő új szabályt – írja a Reuters. Az ügyben a dolgozókat képviselő Communication Workers of America (CWA) szakszervezet kedden bejelentette, hogy az USA munkaügyi felügyeletéhez fordul és kéri a két tesztelő munkaviszonyának visszaállítását.
A két kirúgás csak a legfrissebb az Activision körüli balhék közül, korábban már gondja támadt a cégnek abból, hogy fenyegetni kezdte az áldatlan munkahelyi körülményekről a közösségi médiában posztoló dolgozóit, illetve az is felmerült, hogy a szakszervezetet támogató dolgozóinak nem emeli a bérét, bár ez utóbbit a cég tagadja.
Joseph Christinat, az Activision szóvivője elmondta, hogy a vállalat megfelelő fegyelmi intézkedéseket hoz, ha az alkalmazottak megsértik a munkahelyi magatartási kódexet. „A kollégákkal szembeni sértő, fenyegető vagy zaklató nyelvezet használata elfogadhatatlan, és csalódottak vagyunk, hogy a CWA az ilyen típusú viselkedést támogatja” – mondta.
A szakszervezet szerint az Activision a múlt hónapban jelentette be, hogy alkalmazottai áprilistól kezdve heti három napot kötelesek lesznek az irodában megjelenni, véget vetve ezzel annak a politikának, amely a COVID-19 járvány idején rugalmasabb intézkedéseket tett lehetővé. A CWA szerint a változás túlnyomórészt negatív visszhangot kapott a dolgozók részéről, az Activision pedig kirúgott két játéktesztelőt, akik „erős kifejezésekkel adtak hangot felháborodásuknak”.
A CWA felvetette, hogy a demokraták vezette munkaügyi felügyelet felhasználhatja az ügyet arra, hogy felülvizsgáljon egy 2020-as, még republikánus többségű döntést, amely korlátozta a munkahelyi viták során vulgáris vagy sértő kifejezéseket használó munkavállalók jogi védelmét. „Amikor olyan gátlástalan munkáltatók, mint az Activision, tisztességtelen bánásmódban részesítik őket, a munkavállalóknak joguk kell, hogy legyen kifejezni magukat” – mondta Sara Steffens, a CWA gazdasági vezetője egy nyilatkozatban.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.