Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Akkora támogatást nyújt az akkugyáraknak a magyar állam, amivel van, amelyik öt évre letudhatja minden egyes dolgozója összes adóterhét.
Kiszámolták, mennyit fizet az állam egy-egy munkahelyért a Magyarországon megtelepedett vagy megtelepedni készülő akkumulátorgyárakban. A G7.hu összevetette, mennyi állami támogatást kap és mennyi munkahelyet teremt(ett)
A lap által különböző hazai és uniós hivatalos forrásokból összeszedett legalább 1050 milliárd forintos állami támogatás (megjegyezték, hogy ez akár nagyobb is lehet, mivel nem biztos, hogy minden nyilvános és a további fejlesztések további állami pénzeket is kaphatnak) – amiből 600 milliárdot már jóvá is hagytak –, révén összesen 15 ezer munkahely jöhet majd létre. Mint írták, ez a szám nem túl jelentős az összesen 4,7 millió hazai foglalkoztatotthoz képest, ráadásul nem is biztos, hogy magyarok töltik majd be az így létrejövő munkahelyeket.
A pár év alatt erre szánt 1050 milliárd forint azonban hatalmas összeg, ha azt nézzük, hogy 2004 januárja és 2023 február eleje között, vagyis közel húsz év alatt nagyjából ennyi (1054 milliárd forint) állami támogatást nyújtottak egyedi kormánydöntésekkel az aktuális kormányok – írja a lap.
Egy-egy munkahelyre így körülbelül 64,3 millió forintnyi állami pénz jut,
ezért cserébe a magyar állam az adók révén – a Samsungnál elérhető átlagfizetésekből kiindulva – évente 8,9 millió forint bevételhez jut, ami a lap szerint azt jelenti, hogy
a Samsungnak nyújtott állami támogatás nagyjából ötévi teljes adó- és járulékkedvezménnyel ér fel.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.