Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Májustól kell az ételkiszállító új nevét, a foodorát megtanulni.
Május elsejétől foodora néven működik tovább a foodpanda – erősítette meg sajtótájékoztatón a márka tulajdonosa, a Delivery Hero. A névváltás már a múlt héten kiszivárgott, akkor derült ki az is, hogy Magyarország mellett többek között Szlovákiában is vált a készételszállítással és gyorskereskedelemmel foglalkozó társaság.
A Delivery Hero 8 ország piacát fogja foodora márkanév alatt koordinálni a berlini központ segítségével. Magyarország Ausztriával, Csehországgal és Szlovákiával együtt vált a foodora névre, míg Svédországban, Norvégiában, Finnországban és Dániában – ahol a foodora már ismert – jelentős arculati frissítésen esik majd át a márka, így mindenhol újrapozicionálva indul a cég életének új fejezete.
Nemcsak új név és új logó érkezik, hanem új szolgáltatás is: a Wolt után a foodora is bevezeti előfizetői programját, a foodora prót, amely korlátlan ingyenes házhoz szállítást és exkluzív ajánlatokat kínál a programban részt vevő éttermekből, élelmiszerboltokból és üzletekből – hangzott el a sajtótájékoztatón. Új nevet kap a 13 bolthelyiségből álló élelmiszerüzlet-hálózat is, a panda market a jövőben foodora market néven működik tovább.
Ami változatlan – a tulajdonos mellett –, az a márka mögött álló rendszer közel négyezer futárral és több mint ötezer éttermi és üzleti partnerrel, illetve a mobilalkalmazás, amely a megújult formában, de a megszokott módon működik tovább, vagyis a mentett adatok, hűségpontok mind változatlanok maradnak – mondta el Radeczky Zoltán, a foodpanda Magyarország ügyvezető igazgatója, aki hozzátette: a megújult applikáció április 11-től érhető el.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A Meta több száz tiszás Facebook-csoportot törölt a múlt héten. Ezúttal technikai hiba állt a háttérben, de mi történhet, ha a két oldal elkezdi egymás ellen felhasználni, hogy a platform bárkit letilthat?
Az Európai Parlament vitát tartott a Pride-ról, amelyen több mint 70 képviselő személyesen is részt vett.
Az amerikai elnök 50 százalékos vámot lengetett be, amit a brazil államfő, Luiz Inácio Lula da Silva az ország igazságügyi rendszerébe való beavatkozásnak minősített és ellenvámokat ígért.
Egy korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter. Ugyanakkor nagyon jó ürügy lehet arra, hogy Putyin rákenje a felelősséget másokra a kurszki betörésért.