Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Richard Sharp még az ügylet előtt nyújtotta be jelentkezését az elnöki posztra.
Lemondott pénteken a BBC brit közszolgálati médiatársaság elnöki tisztségéről Richard Sharp.
Sharp lemondásának előzménye, hogy a The Sunday Times januárban megírta: a BBC elnöke nem sokkal kinevezése előtt, 2020 végén 800 ezer font (csaknem 340 millió forint) értékű hitel garanciavállalásának megszervezésében segített Boris Johnson akkori brit miniszterelnöknek. Az üggyel kapcsolatban vizsgálat is indult, hogy kiderítsék, milyen körülmények között jelölte Sharpot a brit kormány a BBC élére.
A lap szerint Sharp – aki korábban a JP Morgan és a Goldman Sachs globális befektetési bankcsoportoknál dolgozott – még a hitelgarancia szervezése előtt benyújtotta jelentkezését a BBC igazgatótanácsának elnöki tisztségére.
Lemondását indokló levelében a férfi hangsúlyozta, hogy a vizsgálat megállapítása szerint sem vállalt közvetlen szerepet a hitel megszervezésében, de elismerte, hogy a kinevezési folyamat során be kellett volna számolnia a szervezésben játszott közvetett szerepéről is.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.