Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az UPS-nél várnak béremelést és légkondicionált járműveket.
A UPS csomagszállító cég ellen hirdet sztrájkot a Teamsters szakszervezet, amely leállíthatja az Egyesült Államok gazdaságának jó részét. Az USA GDP-jének 6%-ának megfelelő értékű árut szállítanak a UPS csomagszállító sofőrjei, ezért ez a sztrájk, ha valóban bekövetkezne, akkor a legnagyobb lenne az Egyesült Államok történetében.
Naponta 17 millió csomagot szállít a UPS, és a két vetélytárs, a Fedex és az amerikai posta nem tudna ennyit átvállalni. A sztrájkot a szakszervezet úgy időzítette, hogy a legnagyobb gondot okozza a gazdaság szereplőinek, mert az Egyesült Államokban épp a megjelölt időszakban ilyenkor vásárolják meg az iskolai felszereléseket, illetve a vakációhoz szükséges dolgokat.
A tárgyalások zárt ajtók mögött folynak a szakszervezet és a UPS között, ezért nem lehet tudni, hogy pontosan mit is követelnek a sofőrök. Annyi biztos, hogy az asztalra csaptak mondván, a UPS csaknem megduplázta profitját az elmúlt öt év során, míg ők maradtak a járvány előtti béreknél. A pandémia nagyon megdobta a csomagküldő szolgálatok forgalmát és profitját az Egyesült Államokban is.
Augusztus elsején jár le a munkaügyi szerződés a UPS és a szakszervezet között. A sztrájkot még meg kell szavaznia a tagságnak is, de a CNN munkaügyi szakértője szerint ez minden bizonnyal meg is történik, mert a Teamsters vezérkara bírja a tagság bizalmát. A komoly erőt képviselő szakszervezet már többször fenyegetett sztrájkkal, de ez általában csak a nyomásgyakorláshoz kellett. Így akartak kicsikarni több fizetést és jobb munkakörülményeket.
Mi lesz a légkondival?
A Teamsters vezetője elmondta a CNN gazdasági rovatának, hogy részeredményeket már elértek a május eleje óta folyó tárgyalásokon. „Csakhogy most jön a neheze: az egyes bérkategóriákban nagyon rázós tárgyalások szoktak lenni, nagyon sok az érdekellentét” – mondta Sean O’Brien elnök.
A UPS vezérigazgatója igyekezett megnyugtatni a cég ügyfeleit, hogy mindenki időben megkapja majd a csomagjait a jövőben is, mert el tudják kerülni a sztrájkot. „Már megállapodtunk néhány fontos kérdésben, például abban, hogy a hétvégi munkát hogyan fizessük, illetve abban is, hogy miképp lehet mérsékelni a meleget a kisteherautókban a nyári hőség idején” – nyilatkozta Carol Tome, aki arról biztosította a cég részvényeseit, hogy „július végéig lesz egyezség, el tudjuk kerülni a sztrájkot”.
A Teamsters főnöke nem ilyen optimista: „Komoly béremelést, több prémiumot akarunk. Ezenkívül azt követeljük, hogy minden kisteherautóban legyen légkondicionálás. Jelenleg ugyanis a kisteherautók többségében nincsen.”
95 ezer kisteherautója van a UPS-nek, a légkondicionálás beszerelése nyilvánvalóan csinos költséget jelentene. A UPS ventillátoros szellőztetést ajánl, de ezt a szakszervezet nem fogadja el. Arra hivatkoznak, hogy a jelenlegi szerződés megkötése óta eltelt öt évben a UPS nettó bevétele 6,3 milliárd dollárról 11,3 milliárdra emelkedett. A UPS viszont azzal érvel, hogy a pandémia elmúltával a számok már nem kedvezőek: az idei első negyedévben a forgalom már 6%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, a profit pedig 22%-kal lett kevesebb.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.