Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Opten adatai szerint a visszaesés már megközelíti a tízezret.
Fél év alatt tízezerrel csökkent a cégek száma Magyarországon – áll az Opten összesítésében. Adataik szerint a júniusi szám több mint 20 ezerrel marad el az elmúlt hat év legmagasabb cégszámától (2017. február), míg a legalacsonyabb cégszámnál (2020. augusztus) mindössze 10 ezerrel több a jelenlegi érték.
Már a koronavírus-járvány előtt is csökkenő volt a tendencia, de akkor még három ágazat (villamosenergia, építőipar, közigazgatás) kis mértékben tudta ellensúlyozni a csökkenést. A járvány után a leginkább érintett szektorokban (szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, kereskedelem) hiába kezdődött el a felzárkózás, ez sem volt elég a cégszámcsökkenés megállítására. A jelenlegi cégszámot ráadásul a moratórium is torzítja.
"Normális" körülmények között a kényszertörléssel megszűnt cégek aránya volt a legmagasabb a megszűnések között, azonban a kata tavalyi módosítása miatt ez a trend átfordult, és a végelszámolási eljárással megszűnt cégek vették át a vezetést.
Alföldi Csaba, az Opten céginformációs szakértője szerint éppen ez okozta az igazi meglepetést az adatokban.
„Ha figyelembe vesszük az előzmény nélküli felszámolási eljárások számát is, arra lehet következtetni, hogy idén valószínűleg többen zárják be üzletüket, mint tavaly. Úgy tűnik, hogy az évek óta tartó gazdasági nehézségek következményei most kezdenek igazán felszínre törni" – állapította meg.
(Címlapképünkön: Tüntetés a Kata adózás megszüntetése ellen a Margit hídon.)
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.