Vámháború: Hol tartunk most? Mire kell készülniük a vállalatoknak?
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Tim Martin, 875 kocsma büszke tulajdonosa, nemsokára kap egy Sir-t a neve elé.
Az Egyesült Királyság kocsmanagyhatalom, a királya pedig Tim Martin, a Wetherspoons nevű kocsmalánc, és ezzel 875 italmérés tulajdonosa. Martin egy kis, észak-londoni kocsmával kezdte 1979-ben, és fokozatosan építette ki birodalmát.
A kocsmacézár aktívan kampányolt a Brexit és Boris Johnson volt brit miniszterelnök mellett (nyitóképünkön), a hírek szerint pedig Károly király lovaggá fogja ütni idén év végén – írja az Independent. Martin a Brexit legszélsőségesebb formája, a megegyezés nélküli kilépés mellett is kampányolt. Akkor arról beszélt, szerinte az EU egyre kevésbé demokratikus, és elfojtja a gazdasági növekedést.
Idén júniusban megkérdezték tőle, hogy megbánta-e a népszavazást, mire Martin azt mondta: "Megbántam-e valamit? Nem, szerintem az emberiség túléléséhez szükségünk van a demokráciára. Kínában is szükségünk van demokráciára. Szükségünk van demokráciára Oroszországban, különösen a nukleáris korszakban – az EU-val pedig az a bajom, hogy az elnököt nem általános választójog alapján választják meg, az európai parlamenti képviselők nem kezdeményezhetnek törvényeket, és az Európai Bíróság nem tartozik elszámolással a Parlamentnek."
Martin 2019-ben azt ígérte, ha megválasztják Boris Johnson-t, "elképzelhetetlenül alacsonyra" viszi le a sör árát a kocsmáiban, a koronavírus alatt pedig azt mondta a munkavállalóinak, inkább menjenek dolgozni a Tescóba.
Július 27-én az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió átfogó vámegyezményben állapodtak meg.
Az idén hatalmas, 774 milliárd forintos keretösszeg keresi a helyét a GINOP Plusz programban.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 30. és 2025. augusztus 31. között.
A tízes toplistán a nyolcadik helyre került a kamcsatkai földrengés, mégsem voltak halálos áldozatok. Ez hogyan lehetséges? Cikkünkben igyekszünk válaszokat találni. Felidézzük azt a 2004-es katasztrófát is, amikor a világ egy életre megtanulta, mi az a cunami.
Ha sikerül a kormányváltás, más törvényre is hasonló sors vár.
A kormányközeli lap a közvélemény-kutató megfutamodásáról írt, aki szerint erről szó sincs.
Új műsorvezetőket kap a Kalandra fal!