Egészségügyi államtitkár: Kizsákmányolták és átverték a bérnővéreket

Lehetnek „fennakadások”, de hamarosan minden rendben lesz – ígéri az államtitkár.

  • hvg.hu
Egészségügyi államtitkár: Kizsákmányolták és átverték a bérnővéreket

Ezzel az intézkedéssel a Belügyminisztériumnak az a célja, hogy tiszta helyzetet teremtsünk az ágazatban – mondta Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjúban arra a kérdésre, mi szükség volt arra, hogy január elsejétől megszüntették a munkaerő-közvetítő cégek által küldött bérnővérek alkalmazását az állami egészségügyben, s ennek következtében több osztály is csak kisebb kapacitással tud működni.

Az államtitkár szerint ez egy szürke zónás foglalkoztatás volt, mert a dolgozók általában a minimálbér környékére lettek bejelentve, a fizetésük egy része pedig borítékban, zsebbe érkezett.

 

A kórházaknak a bérnővérek hiányoznak, a kórházi nővéreknek a bér - így lesz három óra az út a szemészeti ügyeletre

Sorra jelenti be a János kórház, hogy több osztályán is az eddiginél kevesebb beteget képes fogadni. Sokszor sürgősségi eseteket sem tud ellátni. A háttérben nem csak a bérnővérek alkalmazásának tilalma áll, és nem is csak a Jánosban. De kik azok a bérnővérek és miért nélkülözhetetlenek a kórházakban?

Ezenfelül az alábbi problémákat sorolta:

  • Az óradíjukat eléggé egyoldalú módon szabták meg, kvázi kizsákmányolták a szakdolgozókat.
  • Ezek a cégek még zsarolták is a kórházakat, hogy nem adnak nekik munkaerőt, ha nem emelik az óradíjakat. Azonban az óradíjak emeléséből származó bevételnövekmény nagy része a munkaerő-közvetítő tulajdonosát gazdagította. Ezek profitorientált cégek voltak, hasonlóan az ügyeletszervező cégekhez, amelyeket szintén fölszámoltunk.
  • A szerződés arra kötelezte a munkaerő-közvetítőt, hogy az adott szakterületnek megfelelő képzettségű szakdolgozót közvetítsen ki, de ez sok esetben nem teljesült, ami a betegbiztonság szempontjából igencsak kockázatos volt.
  • Aggályos volt betegbiztonsági szempontból, hogy az úgynevezett bérnővérek esetében az őket foglalkoztató vállalkozások gyakran nem tartották be a pihenőidőre vonatkozó követelményeket.
  • Az államtitkár szerint a rendelkezés bevezetése néhol okozhat ugyan átmeneti, de kezelhető fennakadást, ám hamarosan minden helyreáll, beteg pedig addig sem marad ellátatlanul.
Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.