Több százezer forintos tartozása van, mert hónapok óta nem kapott villanyszámlát

Az eset nem egyedi, a Tiszántúlon legalább négy ilyen település is van.

  • hvg.hu

Egyre nő az

RTL

egyik nézőjének tartozása, mert nem kapott villanyszámlát három hónapja, amit emiatt be sem tud fizetni. Mint kiderült, ezzel nincs egyedül, a közösségi médiában ugyanis többen írtak a csatornának arról, hogy hasonlóan jártak, hónapok óta nem tudnak fizetni az áramért.



Van, aki még az éves elszámolásról sem kapott számlát, pedig még októberben leolvasták a villanyóráját. Az egyik érintettnek mindent egybevéve már 120 ezer forintos a tartozása.



A csatorna négy olyan településről tud a Tiszántúlon, ahol késnek az áramszámlák, mindegyik az Opusz-Tigáz áramszolgáltatási területén van, a számlázást pedig az E.ON végzi. Az RTL kereste mindkét céget, akik ugyanazt a közleményt küldték válaszul.



Azt írták: „Az Opusz-Tigáz októberben vette át az áramhálózati és műszaki ügyekkel kapcsolatos ügyfélszolgálatot az E.ON Ügyfélszolgálati Kft.-től. Az E.ON ekkor átadta az ügyfelek adatait is. Eközben a felhasználók kis százalékánál számlázási nehézségek fordultak elő”.



Azt is írták, ezek kijavításán a két cég folyamatosan dolgozik, és részletfizetést biztosítanak minden ügyfélnek, aki kéri.

Hozzászólások