Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
A visszaváltásból származó pénzt bankszámlára még nem lehet utaltatni, a vevők levásárolható kuponként kapják meg.
A mai naptól országszerte minden Aldiban elérhetők az első visszaváltási díjas termékek. Az érintett sajátmárkás üdítőitalok címkéjén már megtalálható a visszaváltási díjra vonatkozó logó, valamint a díj mértéke, amelynek összege a kasszánál automatikusan hozzáadódik a termék árához. A visszaválthatóságot a polcokon kihelyezett ártáblán külön is jelölik.
A vásárló a palackonként 50 forintos visszaváltási díjat a kiállítás helyén levásárolható kuponként kapja meg. A levásárlás mellett jótékony célra is felajánlható az összeg, a bankszámlára történő azonnali átutalás pedig – a MoHu tájékoztatása szerint – várhatóan áprilistól lesz elérhető.
A Mol hulladékkoncessziós leánya (MoHu) által üzemeltetett visszaváltási rendszer papíron év elején indult, a visszaváltóautomaták meg is jelentek a boltokban. Ezek azonban csak a visszaváltható csomagolásokkal (palackokkal, dobozokkal stb.) használható, amelyek csak fokozatosan fognak elterjedni. A jogszabályilag meghatározott türelmi időszak június végéig tart.
A csomagolásvisszaváltó automatába csak az dobható be, ami után már fizetett visszaváltási díjat a vásárló, más palack, doboz nem. A visszaváltó berendezésekbe olyan palackot bedobni, amely nem felel meg a követelményeknek, a beüzemelést követően is károkat okozhat – figyelmeztetett már január elején közleményében az Országos Kereskedelmi Szövetség.
A szervezet azért látta szükségét annak, hogy figyelmeztető közleményt adjon ki, mert miután hivatalosan január 1-jével elindult csomagolásvisszaváltási rendszer, sokan megpróbáltak üvegeket, dobozokat bedobni az automatákba. Több híradás is megjelent arról, hogy az eszközök nem működnek, a bedobott italcsomagolások ellenében pedig esetenként nem használható utalványokat adnak ki.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Nem lehet kétséges, hogy a Fidesz megsemmisülése elkerülhetetlen, hiszen a létezése a jövőben teljességgel indokolatlan.
A miniszterelnök szerint az államfő több fontos ügyben sem volt olyan aktív, mint amilyen a sajátjában most.