Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A hatékonyságnövelés jegyében külön cégbe szervezi a jégkrémgyártást az Unilever. A brit multinak Magyarországon Veszprémben van jégkrémgyára, itt egyebek mellett Magnum jégkrémeket gyártanak.
Az Unilever külön vállalatba szervezi jégkrémgyártó tevékenységét – jelentette be a brit multi.
A 800 millió eurós költségcsökkentést célzó átszervezést a vállalat 2025 végéig kívánja lezárni, és 7500 munkavállaló leépítésével fog járni – írja a Reuters. A bejelentés szerint a leépítés főleg irodai munkavállalókat érint majd.
Az Unilever vezérigazgatói posztját tavaly októberben vette át Hein Schumacher, a cégvezető már akkor arról beszélt, hogy egyszerűsíteni kívánja az üzletvitelt, elődje, Alan Jope ugyanis hagyta, hogy a vállalat portfóliója 400 termék fölé hízzon, így nem tudtak a legjövedelmezőbb termékekre koncentrálni. Schumacher arról is beszélt már korábban, hogy „nem fog visszarettenni” a munkaerő-állomány karcsúsításától.
Az átszervezés jó eséllyel a magyar leányt, az Unilever Magyarországot is érinti. Az Unilever 1991 óta van jelen Magyarországon, Nyírbátorban és Veszprémben működik gyára. A veszprémi (Algida) jégkrémgyárban még a tengerentúlra is gyártják a Magnum jégkrémeket, míg nyírbátori háztartás-vegyipari gyárban folyékony mosó- és tisztítószereket, fertőtlenítőket és öblítőket gyártanak.
Az Unilever Magyarország több mint 1300 embert foglalkoztat.
Az átszervezéssel kapcsolatban az Unilever Magyarország a hvg.hu megkeresésére nem kívánt pluszinformációt nyújtani az anyavállalat közleményében írtakhoz képest. Abban azt ígérik, a jégkrémrészleg leválasztásával kapcsolatban „a maga idejében” szolgálnak majd információkkal.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Amióta a légitársaságok súlyos tízezreket számolnak fel a poggyászért, az nyer, aki megtanul praktikusan pakolni. Jobb előre felkészülni, hogy amikor tényleg odajutunk, pár perc alatt végezzünk vele, és a helyszűke se okozzon gondot. Íme tíz tipp egy veterán utazótól, hogy indulás előtt és után is flottul menjen minden.
Lehetséges forgatókönyvek.
Súlyos betegség Romániában azonosított juhhimlő, amely gazdasági károkat is okozhat.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?