Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egy máltai cég egy az egyben másolta le a Szerencsejáték Zrt. játékait, most döntött róla a GVH.
Szándékosan megtévesztette a fogyasztókat a Lottoland, amikor gyakorlatilag egy az egyben, vagy minimális névváltoztatással lemásolta a Szerencsejáték Zrt. egyes játékait – tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A máltai bejegyzésű vállalkozás a honlapján úgy reklámozta a játékait, hogy a fogadók azt gondolhatták, a Szerencsejáték Zrt. szolgáltatásait veszik igénybe.
A máltai cég a Szerencsejáték Zrt. Hatos Lottó, Skandináv lottó, Kenó játékok szolgáltatásaihoz nagy mértékben hasonlító játékokat – „Hatoslottó Plusz”, „Skandináv lottó+”, „Keno24/7” – az EUROJACKPOT játékok esetében pedig teljesen névazonos szolgáltatásokat is – „EUROJACKPOT”, „EUROJACKPOT GO” – reklámozott. A cég emellett vagy egyáltalán nem, vagy félreérthető módon jelenítette meg a szolgáltatást ténylegesen nyújtó, honlapot üzemeltető vállalkozást, azaz a saját cégnevét és elérhetőségét, így a fogadók azt sem tudhatták, hogy pontosan kivel is állnak jogviszonyban, lehetetlenné téve ezzel jogaik gyakorlását.
A versenyfelügyeleti vizsgálat még 2022-ben indult, a Lottoland szerverét tavaly szeptemberben tiltották le, a Szerencsejáték Zrt. pedig beperelte az üzemeltetőjét, és jogerősen védjegybitorlási pert nyert vele szemben.
A GVH most azt közölte: 345 millió forintos versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a cégre. A szervezet Versenytanácsa a bírság összegének meghatározásakor súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a megcélzott fogyasztói kör egy része szerencsejáték-függősége miatt különösen sérülékeny, de felrótták azt is, hogy a Lottoland éveken keresztül, nagy intenzitással reklámozta a szolgáltatásait.
Nyitóképünk illusztráció.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.