50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
Az infláció az USA-ban nem igazán mérséklődik, ezért egyelőre nem várható kamatcsökkentés.
Az idei évben eddig nem volt haladás a 2 százalékos inflációs cél elérésében – mondta Jerome Powell Fed-elnök egy konferencián. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke szerint emiatt nem nőtt a magabiztosságuk, ellenben úgy tűnik, hosszabb időbe telik majd e magabiztosság elérése.
Ezzel arra utalt, hogy a Fed az eddig vártnál később kezdhet neki kamatvágási ciklusának. Az irányadó kamat 2023 júliusa óta az USA-ban 5,25-5,5 százalék – utoljára 23 évvel ezelőtt volt ilyen magas.
A magas amerikai kamatkörnyezet rossz hír a feltörekvő gazdaságoknak, beleértve Magyarországot. A magas kamatok erősítik a dollárt és az amerikai befektetési eszközöket, ami a forint gyengülése irányába hat.
Jelen pillanatban egy nagyobb forintgyengülés hamar lecsapódhat az üzemanyagok árában, de általában véve erősíti az inflációt. Továbbá a magas amerikai kamat a magyar jegybank kamatvágási mozgásterét is szűkíti.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.