Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nem a magyar politika közeléből érkezik, a reptér-üzemeltetésben annál ismertebb a budapesti repülőtér új vezetője.
Idén június 6-tól Francois Berisot tölti be a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatói posztját – jelentette be a cég. A szakember az elmúlt öt évben a Vinci Airportshoz tartozó belgrádi Nikola Tesla Repülőtér vezérigazgatója volt; a Vinci Airportsnak 20 százalékos tulajdonrésze van a magyar repülőteret üzemeltető cégben a magyar állam 80 százalékos részesedése mellett.
Azt épp a szóban forgó napon, június 6-án jelentették be, hogy az állam és a világszerte több mint 70 repülőteret üzemeltető Vinci lesz a Budapest Airport új tulajdonosa, forintba átszámítva 1415 milliárdért.
Azzal a bejelentéssel együtt a Budapest Airport teljes igazgatósága lemondott, a testület új összeállításának részleteit két héttel később tették közzé. Igazgatósági tag lett például Parragh László kamarai elnök és Guller Zoltán, a Magyar Turizmus Ügynökség igazgatóság elnöke is. A vezérigazgatót viszont a francia cég adhatja.
A repülőtér jövőjéről és a lehetséges működési módokról itt írtunk részletesen:
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.