EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Az elmúlt napokban az erőmű termelése folyamatosan változott a Duna vízhőmérsékletének ingadozása miatt.
A Paksi Atomerőmű szerdai közleménye szerint a Duna vízhőmérséklete a mérési szakaszon ismét megközelítette a kritikus 30 fokos határértéket, 29,79 Celsius-fokot mértek délelőtt. Emiatt az erőmű első, második és negyedik blokkját összesen 240 megawattal kellett leterhelni.
Ez a visszaterhelés azt követően vált szükségessé, hogy az augusztus 20-i ünnepnapon a zivatarok hűtő hatása mellett az erőmű termelése növekedett. A közlemény szerint szerdán 15:00 órától az első blokkon 35 MW-tal, a másodikon 110 MW-tal, míg a negyediken 95 MW-tal csökkentették a teljesítményt.
A legfrissebb adatok szerint a Paksi Atomerőmű nettó termelése 1800 MW-ról 1550 MW-ra esett vissza. Augusztus 16–18. között ennél is nagyobb volt a leterhelés, akkor a termelés 1500 MW körül alakult.
A múlt hét során több alkalommal is szükség volt a blokkok teljesítményének csökkentésére. Augusztus 15-én a negyedik blokkot 80 MW-tal terhelték le, mivel a Duna vízhőmérséklete átlépte a 29,5 fokos határt. Másnap a Duna további melegedése miatt további 240 MW-os leterhelésre volt szükség az első, második és negyedik blokkon, hogy elkerüljék a 30 fokos korlát átlépését.
Augusztus 18-án csökkent a vízhőmérséklet, így az első két blokk leterhelését megszüntették, de a negyedik blokkon technikai okok miatt továbbra is szükség volt a teljesítmény korlátozására. Augusztus 20-án a vízhőmérséklet kedvező irányba változott, így a második és negyedik blokk visszatért a névleges teljesítményhez, azonban a Duna vízhőmérsékletének újabb emelkedése miatt ismét 240 MW-tal kellett csökkenteni a termelést.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai háború befejezéséről tárgyaljanak. Az USA célja a tűzszünet és talán hosszabb távon a béke, Moszkva pedig időhúzásra akarja felhasználni a Kijev és az EU kihagyásával kezdeményezett csúcstalálkozót.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.
Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét.