Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Állítólag meghibásodott alkatrészt kellett javítani a Szardíniából Budapestre tartó járaton, ezért alakult ki ekkora késés.
Csütörtökön este 10-kor kellett volna elindulnia Algheroból Budapestre a Ryanair gépének, de a járat utasai még 16 órával később is a szardíniai reptéren várakoznak – mondta az Utazómajom.hu-nak egy érintett utas. Úgy tudja, hogy a repülőgépen egy meghibásodott alkatrészt kellett megjavítani, ehhez péntek délben érkeztek meg a szükséges eszközök Bergamóból. Ha sikeresen megjavítják a gépet, akkor délután 4 körül felszállhatnak – közel 18 órával később a tervezett induláshoz képest.
A legtöbb utas magyar, sokan vannak köztük gyerekek, és egy diákcsoport is ezt a járatot választotta, ami egyébként az utolsó ebben a szezonban, mert a téli menetrendben nem szerepel az olasz sziget.
Amikor már biztos volt, hogy csütörtökön nem indulnak el, akkor éjjel 1-2 körül szállodákba vitték a gép utasait, viszont onnan pénteken korán reggel, negyed 8-kor már vissza is szállították őket a reptérre – azóta a Ryanairtől nem kaptak újabb tájékoztatást.
A portál forrása szerint kompenzáció gyanánt a szerencsétlenül járt utasok a reptéren két alkalommal étkezésre felhasználható vouchert is kaptak 8 és 4 euró értékben.
Frissítés:
A Ryanair megkeresésünkre azt válaszolta, hogy az eredetileg október 24-én este 10 órai indulásra tervezett járat késéssel indult, mert a repülőgépen kisebb műszaki hibát találtak, amit meg kellett javítani, de ezalatt az idő alatt lejárt a személyzet munkaideje, így másnapra halasztották az indulást. A fennakadások csökkentése érdekében az érintett utasoknak éjszakai szállást és transzfert biztosítottak Alghero repülőterére, ahonnan a járat helyi idő szerint 09:15-kor (október 25-én) indult. Az utasoktól elnézést kérnek az elkerülhetetlen technikai késedelem okozta kellemetlenségekért.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.