Pénznemváltás
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
A GVH nem látta akadályát, hogy az irányítási jog Jellinek cégéhez kerüljön.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) jóváhagyta az Auchan hazai leányvállalata, az Auchan Hungary Kft. felvásárlását – derült ki a GVH közleményéből.
Eszerint a Biery Investments Zrt. lesz az új tulajdonos: ez az Indotek Group tulajdonában van, ami pedig az egyik legvagyonosabb magyar, Jellinek Dániel cége. A Biery a kiskereskedelmi lánc mellett az Auchan ingatlanhasznosító cégeit, a Ceetrus Hungary Kft.-t és az NHOOD Services Hungary Kft.-t, valamint a cég benzinkutait üzemeltető MH Auchan Benzinkutak Kft.-t is felvásárolta.
Azt a felek már tavaly bejelentették, hogy Jellinek 47 százalékos tulajdonrészt vásárol az Auchanban, később azonban az is kiderült, hogy a kisebbségi tulajdonrész ellenére az egyedüli irányítási jog is a magyar milliárdoshoz kerül. Ezt hagyta most jóvá a GVH.
Jellineknek ezzel több év után sikerült végre felvásárolnia az Auchant. Korábban arról beszélt, hogy a kiskereskedelmi láncok sorában az Auchant a harmadik helyre zárkóztatná fel, közvetlenül az Aldi és a Lidl mögé.
Egy társaság bármikor dönthet arról, hogy egy másik devizanemben vezeti a könyvelését?
Külföldi vállalkozások esetén lehetőség vagy kötelezettség az online adatszolgáltatás?
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2026. június 3. és 2026. június 30. között.
A magántőkealapok népszerűségének egyik legfontosabb oka, hogy rendkívül sajátos adózási logikával működnek.